ÖnéletArc
Egészen 1978. március 22. napjáig kellett várnia az emberiségnek a világirodalom legígéretesebb tollforgatójának világrajövetelére. A születésekor apja sírt fel helyette, majd elégedetten hátra dőlt a szülőszoba székében. „Be van fejezve a nagy mű, igen. A gép forog, az alkotó pihen.” Már gyermekkorában lerítt róla a tehetség, csak akkor és ott még azt nem lehetett tudni, miben nyilvánul meg? Ahol megfordult, legyen az óvoda, iskola, katonaság, mindenhol felhívta magára a figyelmet, nem emeltdíjas számon. Konzervatív ember lévén, az általános iskolával kezdte tanulmányait és sikerült a szintidőn belül elvégeznie. A viccben már akkor sem ismert tréfát, így jellemezte azt az időszakot: „Nevetséges 8 év volt!”. Az írói pályája már majdnem elkezdődött, de ekkor még egy rokon szakmával kacérkodott, asztalosnak jelentkezett. Egész jól ment neki, hiszen osztályelsőként végezte a középiskolát. Rengeteget készült, mondhatnánk teljes joggal, csak ebben az esetben nem mondanánk igazat. Nem tanult Ő, csak tudott. Futballozott NB III-ban, kapus volt a lelkem, a csapat kapitánya. A technikumi éveit Budapesten töltötte, majd a sikeres vizsga után a fővárosban helyezkedett el. 2000. nyarán megnősült és ekkor tudta meg mi az igazi boldogság, de akkor már késő volt! A katonaságnál igen vicces feladatot kapott. Ő volt a felderítő. Amerre ment, mindenki felderült! Óriási karriert futott be, fél év alatt tizedes lett! Már ekkor látszott, sikerre éhes és szeretetre szomjas. 2003. december 6-án, mintegy Mikulási ajándék gyanánt utolérte a statisztika, miszerint a válások 100%-a házassággal kezdődik. Legendás lelkiereje és optimista gondolkodása folytán, viszonylag hamar visszatért belé az életkedv. Igaz, ne tagadjuk, ebben az időszakban nemegyszer csak hányni járt belé a lélek. Jöttek a dolgos hétköznapok, míg egy szép pénteki napon, csütörtököt mondott a józan ítélőképessége és hírtelen ötlettől vezérelve eladta lelkét az Ördögnek (igaz, jutányos áron). Újságíró tanonc lett. Most bontogatja szárnyait a Zöld(i) sas. Felszállási engedélye ugyan nincs, de ha így folytatja a Komlósi Oktatási Stúdióból még repülhet!!!