A látszat csal, nem volt ilyen unalmas a Borbély-műhely. (háttérben Borbély Zoltán)
Az ezüstlány aranyos pillanatai
Risztov Éva: Őszinteségből JELES!
A Duna Házból jelenti:
Nem szerettem volna beszélgetni Risztov Évával, de a muszáj nagy úr. Nekem Éva egyenlő volt Britney Spears-szel, ami számomra nem azt jelenti, hogy kicsit is kedvelném. Általában nincsenek előítéleteim, sőt folyton hangoztatom is, hogy milyen badarság, ha valaki előítélettel viseltet mások iránt. Ebben az esetben bizony volt, nem is kicsi. Felültem a mendemondáknak, a pletykákra hagyatkoztam, ami egy leendő újságíró esetében akár végzetes hiba is lehet. Kérdések nélkül érkeztem, gondoltam valahogy kibekkelem a rendelkezésemre álló hét percet.
Szerencsémre az interjúmat megelőzte két csoporttársam, Ollári Mihály, aki nagyon forszírozta a helyes táplálkozás hiányát a sportban, de Risztov nem „harapott” rá a témára. Kedvesen válaszolt, annak ellenére, hogy lerítt róla a téma iránti közömbössége. Már ekkor megcsillantott valami „emberit” Éva. Markolt Fábiánnal történő beszélgetésnél már kifejezetten szimpatikus volt számomra. Bevallom férfiasan ott, és abban a pillanatban tudtam meg, hogy Risztov Éva motorozik. Motorozik! Lábon kihordtam egy szívinfarktust, hogy mit is kezdjek ezzel az információval, amikor az interjúm fő témája Britney Spears lett volna, és szerettem volna az alanyomra ráhúzni a vizes lepedőt. Furcsa metamorfózison mentem keresztül 14 perc alatt, amíg a két beszélgetés lezajlott előttem. Eltűnt a rosszindulat a lelkemből és őszintén érdekelni kezdett a volt úszócsillag. Az utolsó pillanatban történt mindez, mivel én kerültem sorra. Útban a riporteri szék felé csak azon törtem a fejem, hogyan mutassam be egyáltalán a riportalanyomat. Kezet fogtunk, megkérdeztem, hogy tegezhetem-e, és abban a minutumban megnyugodtam. Attól kezdve nem számított Britney, az előítéletem, csak egy volt fontos: Ő. Elkezdődött két EMBER között egy társalgás, amiben nem létezett alá- vagy fölérendelt viszony. Egyenrangú partnerek voltunk és ez egyikünknek sem esett nehezére. Nagyon érdekelt, amit és ahogyan mondott, így nem volt szükségem saját magam szórakoztatására, ezért hanyagoltam az öncélú viccelődést. A hét perc úgy röppent el, mint az élet, amiről megénekelték, hogy hét másodperc. A csengőszó, ami az utolsó egy percet volt hivatott jelezni döbbentett rá, hogy én most egy interjút készítek.
Kicsit szégyellem magam, így utólag is, amiért előítéleteim voltak Risztov Évával kapcsolatban. Ellenben itt jegyezném meg, hogy remek tanulópénz volt és remélem, ha nem is jobb, de több lettem ettől a hét perctől. Köszönöm az élményt.
