XXIX Olimpia - Peking 2008. | |
Para, Olimpia
Csakazértis: Hajrá Magyarország!!! Mi van itt emberek? Mi ez a hurrá-pesszimizmus? Ezt tudja a magyar, másra mutogatni, magunkban a hibát soha nem észrevenni. Igen, ebben bajnokok vagyunk. Világ kárörvendői egyesüljetek! Folyamatosan hangoztatta mindenki, hogy mennyire nehéz lesz olimpiai aranyat nyerni, mivel nagyon felzárkóztak azok az országok is, akik eleddig nem nagyon rúgtak labdába (lásd: vívásban Kína). Most mi van? Még véget sem ért az olimpia, de már most elkezdődött a sárdobálás (kár, hogy ez nem olimpiai sportág, bérelt helyünk lenne a dobogó legfelső fokán). Az igazi magyar vírtus, huszáros panaszkodás hallatszik Pekingből. Az ÁLLAM kevés pénzt ad, csúnya a csempe az uszodában, fakó színű a fű a lovardában stb., stb. Nem állítom azt, hogy nem adhatna Állam bá’ több pénzt az olimpikonjainknak, de ugyanúgy szüksége lenne a szabadidősportnak is a támogatásra. Hízik a magyar, fotelból, chipset zabálva szidják azokat az embereket, akik minden nap úsznak faltól-falig, reggel, délben és este azért, hogy négy év múlva neki játsszák el a himnuszt.
Minden csak az anyagiakon múlna? Nekem senki ne próbálja bemagyarázni, hogy a kardcsapatunk 40-36-os állásról a koszos öltöző miatt kapott ki. Beutazhatták a világot, vívhattak mindenkivel, aki számít. Győztek is, nem is kevésszer. Aztán jött a kínai figura, mi meg vívhattunk a 7. helyért. Női tőrözőinkben is nagyon bíztunk eleitől fogva. Az amerikaiak tőrbecsaltak minket, a végén azért reménykedtünk egy (Mohamed) Aida áriában, de sajnos a Hattyú halálát láthatta a nagyérdemű. Egyáltalán nem mellékesen a csapattag Ujlaky Virginie, aki csere volt az amerikai elleni találkozón, folyamatosan demoralizálta a csapattársait. Figyelmeztetnie kellett a bírónak a magyar együttest, mert Virginie felállt a helyéről, amiért kizárhatták volna Mohamed Aidáékat.
Kamuti Jenővel készítettem interjút, aki kétszeres olimpiai ezüstérmes, csapatban világbajnok tőröző, tehát „kissé” ért a víváshoz. Arról beszélt, hogy az ő idejében (1960-76) nem egyszer annyira kihajtotta magát a versenyen, hogy belehányt a sisakjába. Más felfogás volt akkoriban a sportolóinknál.
Cselgáncsozóink is nagy reménnyel érkeztek Pekingbe, a célkitűzést nem érték el, reméljük a repülőt igen.
A birkózóink megtették, ami tőlük tellett, de a szabályoknak köszönhetően „csak” Fodor Zoltán ezüstjének örülhettünk, mert örültünk neki, az biztos.(Felfoghatatlan, hogy egy pöttyös labda döntse el a továbbjutást. Sajnálom, hogy nem Dévényi Tibor húzgálta a labdát a zsákból, mert Tibi bácsi elintézte volna nekünk az aranyat.)
Atlétáink közül Kővágó Zoltán arra panaszkodott, hogy nem utazhatott ki vele az edzője, ezért a formáját a döntőre állították be, otthon. Kicsit mókásnak tűnik, bevallom nem láttam Zolin semmiféle állítócsavart. Nem tudta megdobni a döntőhöz szükséges szintet, ezért nem jutott be a legjobb 12-be. Ilyen egyszerű az egész. Zavarta a felkészülésben, hogy elütötte egy részeg ember az autójával, amikor ő békésen motorozott. Fazekas Róbert eltiltását leöltve, a büntetését befizetve, a 11. helyen bejutott a döntőbe. Az ő edzője sem volt kint vele, ellenben dobott egy akkorát, ami elég volt a sikerhez. Szerényen nyilatkozott, hogy a 8. hellyel is elégedett lenne. Az már megint más lapra tarozik, hogy morálisan mennyire elfogadható, ha egy sportolót doppingoláson érnek, és ezért eltiltják, mi több elveszik az aranyérmét, a későbbiekben indulhasson olimpián. Fazekas indulhatott, és élt a lehetőséggel. Angliában, akit doppingoláson érnek, soha az életben nem indulhat az ötkarikás játékokon. Pars Krisztián, aki a fantasztikus 4. helyet szerezte meg kalapácsvetésben nem mutogatott senkire, magát okolta, amiért nem ért le a jobb lába a döntő dobásánál. Örülünk a helyezésének, ma ekkorát tudott dobni és kész.
Cseh László, akinek egy pechje volt csupán: Michael Phelps, az úszófenomén. Magyarországnak viszont óriási szerencséje van Lacival. Három ezüstérme számunkra arannyal ér fel, hiszen olyan tettet hajtott végre, amire csak a legnagyobbak képesek. Az utolsó ezüstjénél egy világ láthatta, amikor Cseh a fáradtságtól majdnem elájult az eredményhirdetésnél. Mindent kihozott magából, a 100%-nál is többet.
Mincza-Nébald Ildikó bebizonyította, hogy az egy tussal elveszített elődöntője után is össze tudta szedni magát és kivívta magának a bronzot, és hazája megbecsülését.
Mindent kezeljünk a maga helyén, ne hibáztassunk alanyi jogon minden olimpikont, mert nem hozta a tőle elvárhatót! Sepregessen mindenki a saját háza táján, és amennyiben úgy érzi, hogy maradéktalanul megtette, amit csak tudott, legyen az sportoló vagy sportvezető, akkor lehet keresgélni a felelősöket.
Nekünk, szurkolóknak pedig semmi más dolgunk nincs, mint biztatni a magyar csapatot.
Hajrá Magyarország!