Borbély Zoltán próbálja a joghézagon belőni a labdát
Bojkott nem, rumli igen
Tudósító:
Elbert Gábor Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium sport szakállamtitkára otthonában - elmondása alapján - nincs rend, annál inkább a fejében. Imponálóan magabiztos, sportosan elegáns, vagy elegánsan sportos, attól függ, mikor mire van igény. Hatalmas pozitív energiát sugároz, pillanatok alatt elfelejti a zsurnaliszta-palánta, hogy milyen „nagy” ember áll előtte. Első ránézésre inkább gondolnánk szakkommentátornak, mint szakállamtitkárnak.
A kép csalóka. Furcsa ez a kettősség, a szemünk láttára történő metamorfózis. Az egyik pillanatban egy vigyorgó, már-már egy „bohókás gyerek” benyomását keltő, a harmincas éveinek a végén járó srác, a másikban pedig egy „véresszájú” politikust látunk. Az egészben az a döbbenetes, hogy mindkét „szerepben” hiteles. Egy olyan szerepjátékosról beszélünk, aki nem belebújik a szereplő bőrébe, hanem azzá válik, amire éppen szükség van. Szemmel látható, hogy szereti a konfrontációs helyzetet. Nagyon elemében van, sorra „falja fel” a hallgatókat. Felveszi a kesztyűt, sőt, odadobja nekik, de nem nagyon tudnak élni a lehetőséggel. Egyszerre barátságos és harcias, amit így végignézve a kulisszák mögül olyan érzés, mintha Rodolfó produkcióját láthatnánk a bűvész háta mögül, ahol kiderül a trükk. Ebben az esetben viszont nincsen leleplezés érzete a nézőnek.
Csak nagy-nagy nehézség árán mernek keményebbet kérdezni a hallgatók. Egy, csak egy legény van (110m) gáton e vidéken, aki belemer csapni a „lecsóba”. Az olimpiai felkészülésre szánt anyagi keretet feszegeti és a bojkottról kér határozott állásfoglalást a szakállamtitkártól. Az interjú után Elbert hangsúlyozza, hogy kizárólag ebben az interjúban érezte egyedül, hogy nagyon észnél kellett lennie, és ezzel egy kritikát is megfogalmaz a többiekkel szemben, hogy legyenek bátrabbak, merjenek rákérdezni bizonyos kényes kérdésekre is. Ezzel a cselekedetével is inkább fokozta a népszerűségét, a kritikai észrevételei ellenére. Egyértelműen építő jelleggel mondta mindezt. Kevés olyan bokszoló van, (nagyjából egy sem) aki saját maga adna tippeket, hogy miképpen lehetne őt kiütni a ringből.
Sajnálatos dolog, hogy ezeket, az emberi megnyilvánulásait nem láthatja a szélesebb publikum, hogy így is hozzá lehet állni az „esküdt ellenségünkhöz”, azaz az újságírókhoz. Köszönet érte.
